Az úgy volt, hogy nekem sosem volt dús szemöldököm. Ráadásul akármelyik kozmetikushoz mentem, egyszer sem sikerült egyformára gyantázni és igazítani. Sőt! Az egyik oldalon hiányos is maradt, mert egyszer úgy kiszedték, hogy többet oda már nem nőtt szőr.. Szóval volt a wishlist-emen egy ilyen pont, hogy szemöldöktetoválás.

Nem mondom, hogy nem remegett a lábam, ha arra gondoltam, a koponyámon fog kopogni a tű.. De egyáltalán nem fájt az-az egy óra, amíg a székben ültem. Tök jól eldumálgattunk a sráccal (!) aki készítette és így pár nap elteltével már tényleg annyira természetesnek tűnik az aláfestés, hogy észre sem lehet venni, hogy nem "igazi".

Mivel egy picit fentebb lett helyezve, mint az eredeti volt, ezért nagyobbnak tűnik a szemem és az alatta levő sötét karikák is. Így muszáj volt vennem egy jobb szemkörnyékápolót, ami csupán csak pár hétre lesz elegendő, - de a régebbi, Yves Rocheres nem bizonyult elég jónak. Majd meglátjuk ez mennyit tud,- dupla áron.


De itt még nem ért véget a lista. Megrendeltem azt a bizonyos könyvet, a témába vágóan. Rettentően izgalmas és lebilincselő.

Plusz, bejelentkeztem egy keratinos hajkezelésre is. Állandó problémám ugyanis, hogy minden reggel vasalnom és szárítgatom, hogy álljon valahogy. Nem beszélve arról, hogy hiába a sok hajpakolás, olaj, balzsam és miegyéb,- teljesen tönkre van menve..

Úgy látszik a múlt hét kompenzálását már kipipálhatom.

A hétvége elég mozgalmas volt. Minden este dolgozott a pasim, így péntek-szombat-vasárnap koncerten voltunk. Rengeteg mojitot és vodkát nyomtam le, és hát be kell valljam: imádom ahogyan a jégkockára ráragadt szirupos menta a szájpadlásomra ragad.

Mostanában a szuicid hajlamú és depresszióval átitatott filmeket részesítem előnyben, amikor épp egyedül vagyok. Most a Cake-re akadtam rá, azelőtt a Still Alice-re és a Wild-ra.  Még a Boyhood-ra is rávettem magam, mert érdekelt, hogy milyen lehet egy olyan film, amely egy egész gyermekkort ölel át úgy, hogy éveken át ugyanazokkal a szereplőkkel forgatták több éves etapokban. Így ahogyan a filmben mindenki idősödött, az nem a smink- és maszkmestereknek volt köszönhető, - és ez már önmagában is érdekeltté tett arra, hogy megnézzem. Kár volt! A többivel viszont valahogy mindig tudtam azonosulni és végigbőgtem őket..

..éés a kibaszott szar hetem megkoronázása az volt, amikor tegnap a pasim azt mondta, unalmas és lapos a kapcsolatunk. Gyereket sem akar, házasságot sem. Sőt! A hogyan legyünk boldogok a párkapcsolatban felhívású előadás rádióreklámjára így reflektált a kocsiban: "Na! Erre nekünk is el kellene mennünk".

Sure.

Ma úgy indultam el a munkába, hogy a biciklivel majdnem visszafordultam a picsába. Nem megy, nincs motivációm, amikor 5 év után ennyit jelentek kreatív és programszervezői vonalon egy intézménynek; hogy "számla ellenében" bazdmeg! Úgyhogy amint megérkeztem, berontottam és megmondtam, hogy itt van vége... Aztán a gazdaságis néni, - aki szinte már-már a pótanyukám - megölelt és felvilágosított, hogy mivel hamarosan drasztikus változások köszöntenek be a cég életébe, ezért azt még várjam meg, hiszen sosem lehet tudni, hogyan jövök ki belőle. Elvileg én mindenképpen csak jól járhatok, hiszen lesz itt vérfrissítés, pénzügyi átcsoportosítás meg miegymás. Szóval: be positive!

De azért persze történnek jó dolgok is. Például amikor így indulnak a reggelek..

Itt ülök a görgős székemben a munkahelyen, és azon kattogok, hogyan lehetne visszafordítani mindent a megszokott kerékvágásba.

A múlt héten ugyanis a gazdasági osztályos behívatott és jelezte felém, hogy jócskán túlléptem az éves 200 órányi túlórás keretemet, ezért idén számomra az már felejtős. Nem is lenne ezzel bajom, ha esetleg tudtam volna erről a bizonyos limitről, ha most majd nem nekem kellene megmagyaráznom miért eshetett meg, hogy egy irodai dolgozó 21 órát nyom le egyhuzamban pénteken úgy, hogy szombatonként is ott kell lennie.

Voltak olyan napok, amikor konkrétan a beleimet vonszoltam magam után és a monitor mögé bújva próbáltam visszafojtani a könnyeimet. De a legeslegrosszabb az egészben az az, hogy a fizetésem több, mint a felére csökken.. Nem viccelek. A felére! ..és így már viszont egyáltalán nem opció ez az állás ezekkel a feltételekkel.

Hogy mit fogok csinálni, azt  még nem tudom. Csak azt, hogy 5 éve dolgozom itt, fantasztikus lehetőségeket kaptam általa az élettől. Számtalan embert ismertem meg általa és olyan fantasztikus dolgokat éltem át, amiket szerintem máshol nem kaphattam volna meg.

A juttatások is elég jók voltak, főleg az év végi prémiumok, de most nem ez van. Vagy keresek egy hétvégi állást, vagy kinyírom a pályázatírónkat, aki egyébként sem csinál még fele annyit sem, mint én, és így felszabadítok még egy státuszt.

Hello may!