Life is unpredictable

Itt ülök a görgős székemben a munkahelyen, és azon kattogok, hogyan lehetne visszafordítani mindent a megszokott kerékvágásba.

A múlt héten ugyanis a gazdasági osztályos behívatott és jelezte felém, hogy jócskán túlléptem az éves 200 órányi túlórás keretemet, ezért idén számomra az már felejtős. Nem is lenne ezzel bajom, ha esetleg tudtam volna erről a bizonyos limitről, ha most majd nem nekem kellene megmagyaráznom miért eshetett meg, hogy egy irodai dolgozó 21 órát nyom le egyhuzamban pénteken úgy, hogy szombatonként is ott kell lennie.

Voltak olyan napok, amikor konkrétan a beleimet vonszoltam magam után és a monitor mögé bújva próbáltam visszafojtani a könnyeimet. De a legeslegrosszabb az egészben az az, hogy a fizetésem több, mint a felére csökken.. Nem viccelek. A felére! ..és így már viszont egyáltalán nem opció ez az állás ezekkel a feltételekkel.

Hogy mit fogok csinálni, azt  még nem tudom. Csak azt, hogy 5 éve dolgozom itt, fantasztikus lehetőségeket kaptam általa az élettől. Számtalan embert ismertem meg általa és olyan fantasztikus dolgokat éltem át, amiket szerintem máshol nem kaphattam volna meg.

A juttatások is elég jók voltak, főleg az év végi prémiumok, de most nem ez van. Vagy keresek egy hétvégi állást, vagy kinyírom a pályázatírónkat, aki egyébként sem csinál még fele annyit sem, mint én, és így felszabadítok még egy státuszt.